Eső áztatta lakkozás gyors de hatékony javítására kényszerültem.
Szegeden játszottunk a Tintanyulakkal, és a koncert felénél, bár Réka hősiesen ázott a közönséggel együtt, félbehagytuk a bulit a vízszintes eső miatt, ami ellen nem véd semmi a színpadon. Az elektromos rendszer fíreléje is lekapcsolt, úgyhogy képtelenség volt folytatni a koncertet, kezdődött a hangszerpark gyors mentése.
Ez többé-kevésbé sikerült is, mert semmi nem ment tönkre.
Viszont az akusztikus gitáromat picit esősen tettem el, és a tokban a nyaknák feldörzsölődött a lakkozás. Ez nagyon csúnya és tapintásra is nagyon zavaró jelenség, ezért javítanom kellett.
A javítást 3 féle csiszolóvászonnal, és lenolaj kencével végeztem el.
Először 320-as papírral szinte csak érintve a felületet, tehát nem rányomva távolítottam el a lakk-pikkelyeket. Ezt letöröltem száraz ronggyal, majd jött egy 800-as és egy 2000-es csizolás. Ezeket szintén úgy nyomtam a felületre, hogy tényleg csak a lakk felső felületét érjem, semmi képp se dörzsöljem túl erősen. Ekkor tapintásra már tökéletes volt a hangszer.
Ekkor került elő a kedvenc felületkezelőm, a 2013-as lenolajkencém, ami jó érett és sötét. Ezzel nagyon vékonyan átkentem a felületet. Ezt egy egyszerű papirzsebkendővel tettem meg, épp hogy csak megolajozva a felületet. Ezt töbször is szárazra töröltem, és jelen pillanatban is hagyom szikkadni a hangszert.
A végeredményen látszik, hogy semmi nem látszik:) Azon gondolkozom, hogy egy selyem fényű lakkal átfújjam-e a felületet, de ezzel várok egy kicsit, pár hét múlva meglátom, van-e fehéredés, kopás a nyakon.