Az első „nem hossztorzított” személyvagon érkezett a gyűjteményünkbe , amiről kiderült, hogy se belső kialakítása, se világítása nincs. Meglepődtem, mert így sem volt túl olcsó az NMJ típusú MÁV 1. osztályos személyvagon.
Horváth Tamás-tól – HTech.hu rendeltem hozzá egy komplett világítást, amit aztán magam szereltem be, csakúgy, mint a belsőt, mert kiderült, hogy van itthon egy elfekvőben. Ez nagyon jól jött, még, ha nem is a legprofibb, és legjobban illeszkedő belső ülséssor is, de mégsem volt hiábavaló anno a TESCO-ban kapható sorozatból 500 forintért megvenni azt a személyvagont, ami amúgy elég gagyi kivitel volt, de az akatrészeit már többször használtam donorként.

Az összeszerelés képeit mutatom:

A „barkács” világító panel, legalább 20db leddel 
A ledek annyira picik, hogy szinte nem is látszanak (sárga kis téglatestek) 
Az áramszedő a fémkerekek tengelyeiről szedik az áramot 
Kábelvezetés a kocsin keresztül 
A belső tér beragasztva 
A panel és az áramszedő összeforrasztva 
Működik 
Működik 
Az áramszedők működése
Talán egyetlen fontos dolog, hogy az (egy oldalon) szigetelt kerekeket egy forgózsámolyon belül egy irányba, de a másik forgózsámolyon ellentétesen kell bepattintani a szerelés után. Vagyis az egyik fogózsámoly a negatív, a másik a pozitív jelet kapja így a sínből.