Papír makett kiegészítők

Sok papírmakett fordul meg lakásunkban, mivel imádjuk a vonatokat, és a modellezést, makettezést. Viszont, szinte egyetlen makett vagy modell sem felel meg 100%-osan a mi elképzeléseinknek, ami főként azért van, mert szeretjük az egyedi, ötletes, kreatív megoldásokat, amikkel a saját ízlésünk szerint kiegészíthetjük a már elkészült maketteket.

Ilyen volt például az alábbi pár kiegészítés is. (A nehézségi szintet a fekete rombuszok jelzik)

1. lámpa konzol ♦◊◊◊◊

Egy Union Pacific régi gőzös makettjének lámpáját szerettük volna távolabbra helyezni, kinyújtani a gőzkazán elé. Ezt Marci úgy oldotta meg, hogy egy méretarányos papírcsíkot vágott, azt kiszínezte, majd pedig ráragasztotta a lámpát, és az egész szerkezetet pedig a kazánra ragasztotta, ahogy a képen is látható:

2. papír áramszedő ♦◊◊◊◊

Szintén kész papírmakettet egészített ki Marci, mikor egy régi típusú villamosra áramszedőt rakott. Minél vékonyabb a szerkezet, annál látványosabb. Neki ez sikerült, és igaz, hogy ezeket a villamosokat lovak húzták régen, de áramot mégis könnyebb szerezni, mint lovat, nemde?vonattuning-aramszedo

3. lámpa egy papírmozdonyra ♦♦♦◊◊

Egy bonyolultabb műveletbe kezdtünk, amikor egy papír makett mozdony elejére valósághű lámpát szereltünk. Ehhez több dologra is szükségünk volt:

  • cellux
  • arany színű csokipapír
  • dipa papír (kicsit vastagabb fehér papír a nyomtatópapírhoz képest)

A celluxból egy 5 centis darabot hosszában félbehajtva felgöngyölítettünk (felcsavartunk), ezt beleszorítottuk a henger formájúra hajtogatott és összeragasztott fehér papírcsőbe (kb 5-8mm hosszú), amit előtte az aranyszínű csokipapírral bevontunk, hogy réz hatású legyen. Az arany csokipapírt előtte körömmel simítgattuk, hogy minél egyenletesebb, réz-lap szerűbb legyen. Mikor a szerkezet elkészült, az egészet felragasztottuk a vonat elejére, a henger egyik végét persze ehhez olyan alakúra kellett nyisszantani, mint a vonat orrának formája.

4. Szeneskocsi ♦♦♦◊◊

Gyakran készítünk kiegészítő kocsikat meglévő makettekhez, most pl. egy szeneskocsi készült. Ennek módja, hogy kézzel, vagy számítógéppel egy makettet készítünk, melyet kinyomtatva és kivágva összehajtogathatunk, hogy 3D-s maketté váljon, de előtte színezzük, vagy festjük. Egy nagyon egyszerű szeneskocsi készült az alábbi fényképek szerint:vonattuning-szeneskocsivonattuning-szeneskocsi-print

5. vonatkocsi ♦♦♦◊◊

Hasonlóan készült asz alábbi szépség is. Annyi különbséggel, hogy ennek a grafikai anyagnak az elkészítése kicsit több időt vett igénybe. Javaslom, hogy a kerék, forgózsámoly elkészítésénél, de minden olyan szerkezetnél, amit szürkére, feketére festenénk amúgy is, töltsünk le a netről meglévő grafikát, és azt illesszük a rajzunkba, így sok időt spórolunk, és az eredmény is látványosabb. Ügyeljünk a méretarányokra.vonattuning-makett (4)vonattuning-vonatkocsi-print

Ebből a kocsiból 2 is készült, ahogy a képeken is látszik. Talán a legnehezebb rész z íves tetők pontos szélességének kiszámítása, amit egyszerű körszelet ívének kiszámításával szoktam összehozni, de utólagos ragasztással mindez megúszható:)

Lefényképeztem további kocsikat, szeneskocsikat, melyek ezzel a módszerrel készültek, de ez a pár kocsi csak a jéghegy csúcsa, rengeteg ilyet készítettünk, legalább 40-50 ilyet. Volt még sikló is, sok persze már megsemmisült, a tárolás nehézségei miatt, de tonnányi gyártható belőle, és a kinyomtatott makettek színezése, festése nagyon kreatív és látványos feladat.

Vélemény, hozzászólás?