Klasszikus gitár javítása 1.

Szerettem volna felújítani egy gitárt. Hidat ragasztani, nyakat állítani, bundozni, vagyis, mindenfélét kipróbálni, de hiába, nem tudtam olyan hangszert vásárolni, amit megérte volna felújítani.

Erre felnéztem a falra, ahol klasszikus gitárom lógott, igen viharvert állapotban. Kisebb vizsgálódás után rájöttem, hogy ennek a gitárnak annyi baja van, mint a nyű. Nem használom, csak itthon kapom kézbe néha. Arra lettem figyelmes, hogy a nyaka görbe, viszont van benne nyakmerevítő pálca. Neki is estem az állításnak, és eközben felfedeztem szinte az összes létező hibát, ami egy gitárnál előfordulhat:

  1. görbe nyak (majdnem fogólapcsere gyanús, sajnos, a testre már túl nagy görbülettel érkezik)
  2. Túl kicsi húrnyomás a fej irányában
  3. Túl nagy húrnyomás a test felé
  4. Repedés egy színpadról leugrás miatt a fedlap alján (csak esztétikai hiba, szerencsére)
  5. elkoszolódott fogólap
  6. FŐ PROBLÉMA: híd elvált a testtől
  7. Az alsó húrláb, vagy nyereg lötyög a híd nútjában, ferdén áll, nem teljes a testtel való érintkezése a húr-rezgésnek.

Ebben a részben az 1. 2. 3. 5. pont javításával foglalkozunk

1. Nyak síkba hozása

A pálca beállítása után (ezt nem mutatom be, nagyon alap dolog, rengeteg videó van róla, imbuszkulccsal kell állítani a nyakmerevítő pálcát, hogy a nyak görbülete változzon) nekikezdtem a reszelésnek, hogy az elképesztő méretű dombot a test és a nyak találkozásánál kiiktassam.

Nagyon sokat kellett leszedni a bundokból, azt hiszem, ez már a nem normális kategória, de ez egy ilyen értékű gitárnál (nem túl nagy) megengedhető mérték, szerintem, a fogólapcsere drága és felesleges lenne.

A fenti munkánál az a legfontosabb, hogy a nyakkal egy irányban reszeljünk, a nyak síkját folyamatosan követve, a reszelőt ráfektetve a nyakra.

2. Bundok koronájának kialakítása

Ezután nekiláttam a bundok koronázásához. Ugyanis a bundok felülete ekkor lapos lett, a húrral való érintkezéshez ez nem ideális – túl nagy felület.

Elméletben ez így megy

Tűreszelővel, majd 800-as és 1200-as csiszolóvászonnal gömbölyítettem a bundok keresztmetszetét. (Ennek a munkának vannak sokkal precízebb kivitelezési formái, ennél a gitárnál ez nekem inkább gyakorlás, mint szakbarbarizmus.)

3. Felső nyereg javítása

Ezután a felső nyerget preparáltam: a kedvenc pillanaragasztós-szódabikarbónás módszeremmel megemeltem a nyereg vájatait, így a húrok 1-1,5mm-rel feljebb kerültek a fejnél. A javulás látványos lett.

Miután a felső nyereg rendes pozícióba helyezte a húrokat, kipróbáltam az ideális húrláb-magasságot, és nagyon szép lett a húrnyomás a testhez közel is:

A folytatásban visszaragasztom a hidat, és a kis repedést megjavítom (nevetségesen nagy ügyet kreálva belőle) a test alsó felén.

Vélemény, hozzászólás?