Antik varrótálca felújítása

Egy költözéskor vált feleslegessé egy ismerősnek (Köszönöm szépen P. Eszter!) ez a számomra gyönyörű tálca, melyről fényképek alapján azt derítettem ki, hogy egy un. varrótálca. A tálcán lévő „pöckök” vagy „tüskék” cérnát/fonalat tarthattak, amit kézimunkához, varráshoz használtak.

A „fém” (megvan az oka, hogy idézőjelbe tettem) alkatrészek kimunkálása és a fa szerkezet kecsessége, meg a lábak díszítése, valahogy feltűnően szépnek láttatták ezt a kis tálcát, és, mikor kiderült, hogy varráshoz használták, biztosan tudtam, hogy édesanyám fogja megkapni, ha szépen sikerül a felújítás.

Szétszedtem

Darabokra tudtam csavarozni a szerkezetet, és minden egyes részét acetonnal kevert ecetes szódabikarbónába áztattam. Ezt az elegyet rögtönöztem, mert annyira elkoszolódottnak láttam a „fém” alkatrészeket, melyeken fekete festék volt.

Tisztítottam

Egy estét ázott minden alkarész ebben a löttyben, és másnap könnyedén le lehetett szedni a koszt/festéket róluk. Ekkor drótkefével estem neki, de éreztem, hogy az anyag, és a faragások túl finom kidolgozásúak egy drótkefés kezeléshez. Előkerült hát a mini fúróm a drótkefe szárával, ami már sokkal aprólékosabb, de még mindig elég durva tisztítást tett lehetővé. Ez varázsolta elő a 800-as tisztaságú ezüst alkatrészeket.

Meglepődtem

A tisztítás során már éreztem, hogy ez a „fém” felület más, mint amikkel eddig dolgom volt, egyből gyanakodni kezdtem, hogy esetleg valamilyen nemesfémmel van dolgom. Aztán előkerült a tisztítás során a legnagyobb fogantyú hátulján egy jelzés, egy lóhere alakú, női fejet ábrázoló beütés. Ilyesmit már láttam arany gyűrűkön, tehát itt már biztos voltam abban, hogy ezüst alkatrészek díszítik ezt a csodát.

A gyanú beigazolódott, a tisztítás mesésen sikerült, káprázatos ékszerekké váltak a legapróbb csavaranyák is.

És jött a fa

Az ezüst alkatrészeket félretettem, és nekiestem a fa felületek felújításának. Ezt is tisztítással kezdtem, kromofággal kentem át a fa felületeket, és fél napig suvickoltam, mire láthatóvá vált a fa erezet, és a pontos szerkezet.

A fa tálcát csiszológéppel tudtam tökéletesen faanyagig visszacsiszolni (kb. 0,5-1mm-t szedtem le összesen a tálca 2 oldaláról, a fa elképesztően ellenállónak, keménynek tűnt, nyoma sem volt repedésnek, és a durva csiszolást is jól bírta. Én arra tippelek, hogy diófából készülhetett ez a tálca, de a tévedés jogát fenntartom, ennyire nem vagyok szakértője a különböző fáknak.

Megérzésre, tehát diófának tűnt az anyag, érdekes, hogy ezt anélkül éreztem, hogy bármennyit utána kutakodtam volna. Most, az interneten diófa erezeteket kutatva is azt gondolom, hogy ez diófa lehet, a koromfekete és csodás világos színű erezetek váltakozása és a lukacsos szerkezet alapján.

Érdekesség, hogy a ráma (a cirádás félkörívekből álló keret) tisztítása csiszolással nem volt kivitelezhető, mert az az éleket lekerekítette -tönkretette volna. Csak a nagyon hosszas kromofágos tisztítás volt megfelelő, sajnos ez persze nem volt annyira hatásos, mint a tálca alsó felének csiszolása géppel, de a végeredmény így is látványos lett.

Tisztítás után, felületkezelés előtt

Felületkezelés

Fantasztikus élnény volt ennél a nemes fánál megtapasztalni a felületkezelések közötti különbséget, amit az alábbi két képen próbálok bemutatni. Szerettem volna elérni, hogy a fa erezetét ne veszítsem el, de túl világos se legyen a végeredmény, és ezért itt rengeteget bizonytalankodtam, kéne-e pácolnom, színeznem, vagy lakkoznom. Szerintem jól döntöttem, amikor sima lenolajkencét választottam a hátoldalon, és mikor ezt ugyan elég sötétnek láttam, de úgy éreztem, nem eléggé emelte ki a fa drámai erezetét, a másik, látszó felét a kb. 10 éve tárolt sellakkal kezeltem, amihez pici barna festéket kevertem, majd papírzsebkendőn leszűrtem.

A két felület közötti különbség, szerintem magáért beszél, a sellakk felület szinte arany színűvé tette a tálcát, mint valami csokoládé, úgy nézett ki az egész. Ezzel a látvánnyal nehezen tudtam betelni, elképesztő a fa intenzitása.

A lakkozásnál arra próbáltam vigyázni, hogy semmiféleképp se legyen csillogós, igazán lakkos a felület, csak a fa védelmét, beeresztését, és az erezet kiemelését szerettem volna elérni. Szerintem nagyszerűen sikerült.

Ez egyébként a karimánál sokkal nehezebb volt, és reneteg utómunkát igényelt, mivel a lakkozás sokkal kevésbé szívodótt a fába, hisz nem tudtam tiszta fa felületig eljutni a kromofággal, ezért a lakk sokkal csollogósabb volt a kereten, mint a tálcán, amit vissza kellett mattítanom durva szivaccsal, sőt, csiszolással. Ezt a mattítást a tálcán is megtettem, és ezek után, mivel a felület kicsikét foltos lett, úgy döntöttem, kap az egész egy lenolajas áttörlést. Csodás lett a végeredmény, és volt pár napom arra is, hogy semmilyen olaj maradék ne maradjon a felületen, tehát gyakran át tudtam törölgetni. Bizony, ez is számított.

A végeredmény

Ja, utolsó kép? – a diófa annyira megbűvölt, hogy a csiszolásból megmaradt port eltettem későbbi javításokhoz:)

Ha esetleg mégsem diófával van dolgom, bárki kijavíthat e cikk olvasása után, emailben. Köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?