Gitárjavítás 1.0

Akusztikus gitárt hozott egy ismerős, amin kis sérülés van egy esést követően. Mivel régóta szeretnék ilyen felújítást csinálni, elvállaltam, hogy helyrehozom. Azért az „1” a címben, mert ez az első eset, hogy ilyen jellegű javításra adom a fejem.

A gitár esett, és bár a sérülés kívülről kicsinek tűnt, tudtam, hogy belül lehet, hogy lesz egyéb nyoma is az esésnek. Mivel endoszkópos kamerám még nincs, mobiltelefonnal néztem körül a gitár belsejében, és meg is találtam, amit keresek. Összesen így 4 javítandó volt a gitáron, sorrendben:

  1. belső sérülés ragasztása
  2. szétnyílt fedlap ragasztása
  3. fej csorbulásának kipótlása
  4. húrnyomás beállítása

Mindegyik problémát meg tudtam oldani, és mindegyiket jobban meg tudnám oldani, ha elölről kezdhetném, többször hoztam rossz, vagy nem elég jó döntést, mint gondoltam. De ilyen ez a javítósdi, főleg, ha először csinálok valamit.

1. belső felmérés, javítás

Mobiltelefon videófelvevőjével néztem körül a gitárban, és sajnos egy lepattant fedlaptartó konzoldarabkát találtam a gitártestben, ami az ütés következtében szakadhatott le. Ez ráadásul ketté is tört, amit kiszedéskor láttam meg, előbb ezt kellett helyrehozni.

Miután készen volt a darab, ki kellett találnom, hogy ragasztom vissza a helyére, mert puszta kézzel éppenhogy elértem a törés pontjáig.

Itt például lehettem volna türelmesebb, valami célszerszámot kellett volna gyártanom, amivel oda tudom szorítani a letört darabot a gitár belsejében, de még az is eszembe jutott utólag, hogy a fedlap egy darabját leszedhettem volna, így szépen hozzéfértem volna mindenhez. Ez persze nagy felszíni sérüléssel járt volna, amit helyrehozni bonyolultabb lett volna. Maga a sérülés pedig nem volt olyan nagy kiterjedésű, hogy így kellet volna dönteni.

2. Fedlap ragasztás

Visszaragasztáskor a fedlapot egy sniccerrel tartottam távol még a frissen ragasztott tartótól, mert először a tartót kellett rögzítve tudnom, aztán mehetett csak vissza a fedlap. És volt még egy észrevételem, ami bonyolította a dolgomat: az oldallap kicsit szétnyílt, a fedlap görbülete és az oldallap görbülete jó 1-2mm-t eltért egymástól. Ezért össze kellet húznom a gitár oldalát, és az egész ragasztási procedúrát úgy kellett elkezdenem.

Ezt úgy kell elképzelni, mintha egy háztetőt kellenne rátenni a ház falaira, de a falak kifelé dőlnek. Egyszerre kell tehát a falakat függőlegesben tartani, és a háztetőt „ragasztani” rájuk

A belső és külső ragasztás sikeres volt, fél nap száradást hagytam a hangszernek, és minden szépen egy síkba került, a probléma nagy részét megoldottam.

3. Gitárfej sarkának pótlása

Jöhetett a fejrész pótlása: itt megint túltoltam a dolgokat, aminek a vége dupla annyi munka és nem szép eredmény lett:

A pótlást azzal kezdtem, hogy a „sebhelyet” pontos geometriai alakra csiszoltam, mivel nem volt meg a letört darab, aminek a ragasztásakor a törésminta jól jött volna. A pótolt darabot hamar megfaragtam (jobb lett volna kemény fából, legjobb lett volna az eredeti anyagból pótolni. Rózsafám, cédrusom, ébenfám, mogyorófám viszont nincs még a tarsolyban, megmunkálásukhoz megfelelő szerszámok sem nagyon…).

Kifejezetten slendrián dolog egy ilyen sarkot fenyővel pótolni, mert az nagyon puha. Viszont könnyen megmunkálható, és gyors, amit én szeretek:) A ragasztás sem jelentett gondot. Száradás után fűrészpor és faragasztó elegyével pótoltam néhány hézagot és kezdődhetett a festés, lakkozás.

Amint látszik, a felület és a pótlás ugyan szép lett, de a festett logó sajnos lekopott. (Igen, ez nem intarzia, hanem festés – ilyesmit legközelebb nem szabad elhibáznom)

4. Húrláb/húrnyomás beállítás

A húrláb kicsit magas volt, így abból lecsiszoltam újrahúrozás előtt, és, bár túl sokat kaptam le belőle, amit pótolnom kellett visszaszereléskor kis keskeny lapocskák formájában, végső soron jót tett a játszhatóságnak.

A húrlábat nehéz pontosan merőlegesen tartani csiszoláskor, de nagyon fontos, hogy sikerüljön, hogy a testtel, vagy inkább a piezzoval (hangszedő) teljes felületen érintkezhessen.

A fedlap repedezett, lekopott részét és az oldalfalat amúgy csiszolással, többszöri lakkozással hoztam helyre, sőt, a fedlapot festettem is, mert koszolódott.

Ez a festés és a helyreállítás lehetett volna sokkal precízebb, mert a végeredményen sajnos látszik, hogy a felületet macerálták. Tapintásra, és az itteni fotótól eltérő szögből nézve viszont csodás lett, se az oldallap, se a fedlap sérülése nem érzékelhető.

Így alakult hát első felújításom. Sok tanulság, és némi sikerélmény, de még messze a használható tudástól:)

Vélemény, hozzászólás?