Egy közös stúdiómunka alkalmával (A Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar egyik duettjének felvétele után) Beck Zoli (30Y zenekar frontembere és szerzője) volt olyan kedves, és egyrészt dicsérte a Taylor gitáromat, majd ezen felbuzdulva megmutatta a saját elektroakusztikus Schecter gitárját, ami elmondása szerint full mahagóni, de igazából diófa lehet ez, kutatásaim szerint. A hangszer csodálatosan látványos, egy komolyabb elektronika van benne:

Szóval az történt, hogy alaposan szemügyre véve a hangszert 2 dolog tűnt fel, túl azon, hogy a gitár formája és színe, díszítése telitalálat.

Az egyik, hogy a fogólap díszberakásai kiállnak a fogólapból, és fura módon még a hézagoló tömítésük is kiállt a felületből, feltehetően a hátrahajlított nyakpálca beállítás miatt, ami pedig a másik probléma miatt fordulhatott elő (mindjárt olvasható ez is)

A fogólapi gyöngyház berakások helyeit a fogólapon nem lehet 100% pontossággal kimarni a fogólapból, ezért különböző hézagoló módszerekkel a tökéletlenségeket, vagyis az adódó lyukakat betömik, általában a fogólap anyagának reszelék-porjából kevert ragasztómasszával.

A másik probléma súlyosabb volt, még annál is, mint amit az első szemrevételezésnél láttam, és persze gondolhattam is volna, csak furcsállottam a hangszer kategóriája miatt. De a tipikus alsó híd probléma, a fedlaptól való elválás extrém módon megfigyelhető volt, olyannyira, hogy gitár háta felől, a hídba belenézve a húrláb babák is látszottak. Azt hittem, ez visszaragasztható, egy az egyben, de mivel másodjára fordult elő, hogy ezt gondoltam, sőt ezzel egyszer próbálkoztam is, hiába, azt hiszem, ilyen esetben mindig egyből a híd leszedését fogom javasolni, hiába szépítem a dolgot.

Így nézett ki a hiba:

Bevilágítottam elemlámpával a híd alá, és egy sniccer végével be is nyúltam, és teljesen egyértelmű volt, hogy a lakkozás a híd alatt folytatódik. Meglepett, ennél a kategóriánál, de nem egyedi eset…

Lehúrozás, elektronika kivét, híd melegítés, és híd leszedés kb 30 perc alatt:

A legutolsó képen látszik, hogy kis túlzással alig a híd felületének fele volt a fedlaphoz rögzítve, a lakkozás körben 3-4!mm-rel volt beljebb a híd kerületénél.

A képből is kiderül a probléma, hogy a lakkozás ugyan szép, mert nem látszik illesztés, csak egy 0,1-0,2mm vastag lakkrétegnél a híd felfekszik a lakkrétegen, ahol ragasztás egyáltalán nem alakul ki (hiszen a faragasztó 2 fa között hoz létre kémiai kötést) így ahol fa-fa kapcsolat lenne még ott is csak a terület közepe felé fog rendesen ragadni, de ez is deformálja a fedlapot, mivel kisebb felületen húzza.

Képzeljük csak el, hogy mennyivel másabb, ha egy ponton mondjuk egy damillal húzunk egy lapot, vagy egy 10x2cm-es teljes felületen tesszük mindezt.

Az eloszló terhelés az egész gitár struktúráját és legfőképpen a hangzását is merőben befolyásolja. A fedlap merevítő pálcákra is úgy jut a terhelés, hogy azok együtt viseljék a terheket, ahogy tervezve lettek, ne pedig egy-egy ponton rángassuk a fedlapot.

Azt hiszem, ezt túltárgyaltuk, jöhet a felesleges lakkréteg eltávolítása, és a felületek előkészítése a ragasztáshoz.

A lakkfelületen lévő , nem mély karcolások miatt nem kell aggódni, ezek viszonylag könnyen kipolírozhatók. Csak a vágott, mély sérülések nehezen javíthatók.

A vastag lakkréteget eltávolítani egy egyenes vonalban nagyon nehéz és türelmet próbáló feladat. Elsőként mindenképp a vastag réteg felszínét kell pontos vágásvonallal ellátni, bekarcolni, mintha csempét vágnánk. Ezt egy nagyon éles szikével, vagy netán sniccerrel érdemes csinálni, de a sniccer a hajlékony hegye miatt nem a legalkalmasabb erre. Ha csak ez van (ahogy nekem is) akkor érdemes csak minimálisan kiengedni a hegyét, hogy a vágás közben nehogy meghajoljon a penge, netán megugorjon és megkarcolja a felületet. Érdemes fémvonalzót használni ilyenkor, és azt nagyon mereven tartani, anélkül, hogy a lakkréteget bántanánk a vonal alatt.

A lakk persze úgy akar majd pattogzani, hogy egyáltalán nem érdekli, hogy egy bizonyos vonalban szeretnénk vágni csak. Ezért fontos először egy vékony vágás megejtése, és annak a vájatnak a mélyítése apró lépésenként, vagy áttérni aztán vésőre, ahogy én tettem, és kipattintani a láválasztandó lakkdarabkákat a híd helye felé. Problémásak még a sarkok, ahol egy pillanat alatt túlhúzhatjuk valamelyik vágási vonalat, ami nehezen javítható vágást okoz a lakkrétegen. A képen látszik, hogy ez egyik végen sikerült, a másik végén nem annyira.

A lakkréteg ráadásul, ha jól vágtuk is, hajlamos egyszerűen elválni a hordozófelülettől, mintha egy héjat húznánk le a fáról, vagy celuxot. Ez egy kifehéredett karimát hoz létre, ahogy a képen is látszik. Ez nem elkerülhető, véleményem szerint, viszont kitaláltam egy javítási módot, amihez különlegesen „vékony”, vagyis nagyon folyékony pillanatragasztót javaslok, amit a lakkréteg és a fafelület közé juttatunk. Ennek a legnagyobb nehézsége az, hogy kerülni kell viszont, hogy a frissen feltárt fafelületre kerüljön pillanatragasztó, mert ahol ez megtörténik, ugyanott fogunk tartani, mint a lakkréteg eltávolítása előtt, vagyis arra a területre nem fog tapadni a faragasztó.

Én borotvapenge sarkát préseltem óvatosan a lakk és a fa közé, anélkül, hogy a lakk megpattanjon, majd a pengére csöppentettem a pillanatragasztót, úgy, hogy a penge csúszdaként szolgáljon, és a ragasztó elárassza a szétnyitott felületet. A pengét kihúzva kész volt a ragasztás.

Fárasztó és sok utójavítási problémát magában hordozó módszer, mert a lakkfelületre is juthat pillanatragasztó, ami sokkal keményebbre szárad, mint a lakk, így csak kaparással lehet eltávolítani a lakkról, majd a lakkot újra polírozni. Ha tudsz beszerezni olyan pillanatragasztót, ami folyékonyabb a háztartási pillanatragasztónál, mással neki se kezdj. Az bolti pillanatragasztó sem elég folyékony, vagyis túl „vastag”, nehezebben folyik, és, ha sokáig bíbelődsz, elkezd kötni, és már kicsit sem alkalmas erre a spéci javításra.

Kezdődhet a lényeg, a híd visszaragasztása.

Vicces, hogy szokás szerint maga a ragasztás 20 perc, de egy napig készítettem elő.
Hogy mi mindent kellett előkészíteni?

1. leszorító forma, hogy a ne a hidat terheljük/karcoljuk a szorítóval ÉS a terhelés eloszlása miatt. (megjegyzem, akár 4 szorítót is használhattam volna, talán legközelebb ezt teszem.)
2. szívacsfólia (polifoam A4-es lap) kivágva a leszorító forma és a híd közé
3. minden a híd méretével megegyező – ezt se tudtam egyből, régebben – de a szorítózás után hozzá kell férnünk a felülethez a kifolyt ragasztó eltávolítása érdekében, és hogy minél jobban lássuk, mit mihez ragasztunk.
4. A gitár belsejében sincs egyszerűbb dolgunk: a belső oldalon ugyanis van egy ellenlemezünk a fedlap belsejére ragasztva, valamint a bordák (vagyis nincs sík felület) amik akadályozhatják azt, hogy a szorítók pontosan felhelyezhetőek legyenek és egyenletes, pontosan meghatározott irányú nyomást biztosítsanak a száradás ideje alatt. Ezért egy lépcsőzetes ellenszorítót kellet gyártanom, amit (szintén tapasztalatból) beszigszalagoztam (kék szalag a képeken), hiszen a kifolyt ragasztó a lukakon beáramolva csodálatosan odaragasztaná a fedlaphoz a belülre tett saját gyártású szorítót, aztán törögethetném le. (fordult már elő…)
5. kipróbálni, hogy minden szorító befér-e a helyére, és lehetőleg egy ragasztó nélküli próbaszorítást, vagy száraz ragasztást végezzünk. Én erre most vettem először a fáradságot, és nagyon megérte, mert bőven derültek ki olyan dolgok, amik apróságok, de a ragasztáskor már csak kapkodva, idegeskedve tudja megoldani az ember, ha meg tudja. És akkor már nincs visszaút, ilyenkor még van.

Összességében elmondhatom, hogy ez a hídragasztás sikerült a legtisztábban -visszatekintve az eddigi hasonló munkáimra – és pontosan tudom, hogy minden előkészület és átgondoltság menyire csökkentette lépésről-lépésre a hibázás lehetőségét, ami magabiztosságot, nyugalmat adott. És, hogy miért fontos ez? Mert ez nem az én gitárom, és felelősséget kell vállalnom, főleg egy ilyen szerkezeti átalakítás esetén. Még ha szívességből (hobbyból) csinálom is a javítást.

24-30 óráig hagytam a szorítókat a hídon, és a felhúrozásig 2-3 napot vártam. Enélkül is készen lett volna talán a 100%-os kötés, de így nyugodtabb voltam.

A felhúrozás előtt hátra volt még az elektronika visszaszerelése, és előtte a húrlábbabák helyének rendbehozása, hiszen minden elővigyázatosság ellenére nyilvánvaló, hogy ragasztó került a fedlapba fúrt lukakba a híd visszaragasztásakor.

Végső lakkréteg javítás sellakkal és a teljes test polírozása