Reptéri baleset, és a bőrönd javító ember azt mondta, hogy ezt lehetetlen javítani, mert repedni fog. Már akkor tudtam, a telefonban, hogy ez egy hülye(ség)…
És igazam lett, mert egy hőlégfúvó segítségével kb. 12 mp-alatt a horpadást megszüntettem.
Na. És itt kellet volna megállnom. De aztán következett 40 percnyi gyötrődés, mert én persze a fő horpadási vágatot nyomtalanul el akartam tüntetni, hát kizárt, hogyha ilyen könnyen olvad az anyag, ne tehessek vele semmit.
De a próbálkozásokkal, hevítésekkel – amik során minden alkalommal kenyértészta állagúvá hevült az anyag, és én azt csináltam vele, amit akartam – csak nagyobb lett az érintett felület, amiket célszerszám és jó hozzáférés hiányában nem tudtam ügyesen formázni. A következőkben bemutatom, miket használtam:
1. facsonk: nem igazán éreztem, épp melyik részét nyomom a bőrönd belseje felől a felületnek, és túl nagy volt. Nem vált be:(
2. Kapupánt csavar: ígéretesnek tűnt, mert az éleket nagyon jól meg lehetett vele formázni, húzni, de a gömbölyű felületekhez túl pici volt, hamar hullámos lett a végeredmény. Nem vált be:(
3. Húsvéti tojás alumíniumból: 10mp alatt lett tűzforró, értelemszerűen, én meg alig bírtam tartani. De azért a gömbölyű felületekhez jó volt, csak egy gömb kellett volna inkább. Nem vált be:(
4. Energiatakarékos izzó: egész jól lehetett vele dolgozni a gömbölyű felületeken, de a kis helyekre nem jutottam be vele, és ahogy hűlt az anyag, mindig egyre jobban kellett nyomnom, de akkor meg féltem, hogy összetöröm. 22-es csapdája… Nem vált be:(
Illetve mindegyik bevált egy kicsit, csak mire úgy éreztem, nincs tovább, mert könnyen átlukad az anyag, már a bőrönd egész sarka csúnya, egyenletlen volt, és, bár a horpadás megszűnt, nem tudom, szebb lett-e. Illetve tudom. Nem:(
De azt tudom, hogy lehet javítani ilyen bőröndöt, méghozzá könnyedén. A tanulságok:
- az első pár mozdulat, kísérlet a legfontosabb, hogy melyik részt nyomjuk, milyen gyorsan. (én elsiettem talán, vagy egyszerűen nem volt több a dologban, meg kellett volna állnom)
- Egy gömb formával tudtam volna legjobban formálni az anyagot, méghozzá fával. Ez nem volt.
- nagyon meg kell figyelni a bőrönd eredeti éleit, hogy a javítás tényleg az eredeti állapothoz legközelebb legyen. Én erre nem figyeltem, csak egy lekerekített sarkot akartam létrehozni, pedig, ha a még jó élek mentén kezdek javítani, most szebb a végeredmény.
- Nagyon oda kell figyelni, hogy mikor alakítható az anyag a hevítés során. Ahogy túlmelegítjük, az anyagnak nincs tartása. ha túl hideg, akkor meg nem lehet alakítani. A legjobb talán, ha a kihűlést lassítjuk akár folyamatos hőlégfúvózással, de megfelelő távolságból és hőfokkal.
- 100%-osan nem lehetséges egy ilyen javítás. Nekem legalábbis nem sikerült, de gyanítom, hogy itt azért sok mindent nem lehetett volna már tenni.