3D ragasztás

3D ragasztás helyett a makett javítás, a 3D műanyag pótlás, vagy 3D építés címet is adhattam volna ennek a cikknek, hiszen új kedvencemet a pillanatragasztó/szódabikarbóna kombót alkalmaztam.

Egy ősrégi H0 alagút javítását oldottam meg ezúttal: minden meglévő elemet egyszerűen visszaragasztottam a helyére, de volt egy hiányzó elem, amit újraépítettem.

 

Az alábbi képeken látható, hogy a sok felesleggel és maszattal járó munkának végül tökszép eredménye lett, ami az utómunkának köszönhető, főleg. A pótlás elkészülte után ugyanis a téglasorokat bemarással kialakítva és a pótlást újrafestve sikerült egészen észrevehetetlenül kiegészíteni a makettet.

Az eljárást még finomítom, legközelebb pl. két kartonlapot fogok hasonló esetben alkalmazni „zsaluként”, ebbe öntöm a ragasztót és a szódabikarbónát, majd letépem a papírokat, amik könnyen csiszolhatóak a felületről, sőt, könnyebb festést tesznek lehetővé, és a pótlás átlátszóságát is csökkentik. (a mostani ugyanis fény felé tartva teljesen áttetsző a környező műanyagokhoz képest.

Vélemény, hozzászólás?